„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Kicsi, de ambiciózus filmes csapat érkezik Pusztaszomajra, hogy művészeti szakkört tartson a falu fiataljainak. Tamás, a rendező (Dér Zsolt), Hanna, a segítője (Mészáros Blanka) és Krisztián, az operatőr (Baki Dániel) eleinte könnyen megtalálja a hangot a helyiekkel, akik kíváncsian fogadják őket. A közösséget irányító polgármester, Gáspár (Pál András) szintén mindenben támogatja a budapesti filmeseket. Csakhogy Tamás fokozatosan rájön, hogy a faluban közel sem idilli az élet, a polgármester gyakorlatilag kizsákmányolja a helyieket. A rendező felháborodásában elhatározza, hogy leleplező dokumentumfilmet készít a Pusztaszomajon zajló visszaélésekről, de a jó szándékúnak induló akció váratlan következményekkel jár.
Mi a helyes út, az előbbre való, keresztülverni az igazságot mindenáron, ahogy azt a filmbeli rendező is teszi, és a nyomorúságot a maga valóságában megmutatva szakmai diadalt aratni, tekintet nélkül arra, hogy ezzel az érintetteket újból a létbizonytalanságba taszítja, vagy rájuk hagyni mindent? Mert a falu lakói hiába szabadulhatnának meg az őket hűbéri sorban tartó polgármestertől, azt a keveset is elveszíthetik, ami addig így vagy úgy, de a felszínen tartotta őket. Vérbeli kiskirályként az akaratát akár erőszakkal is a falura kényszerítő polgármesternek „köszönhetően” van ugyanis munka, persze csakis neki lehet dolgozni a helyi uborkafarmon, és minden az ő meggazdagodását szolgálja.
