Majomhoz hasonlította afrikai kollégáit a román nagykövet, rasszizmusa miatt hazarendelték
A román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
A román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
Ukrajna Oleg Nikolenko külügyi szóvivő szerint Semjén Zsolt közleményeiből értesült arról, hogy Oroszország Magyarországnak adott át hadifoglyokat.
A meghívottak között volt WhisperTon, Ungár Péter és Kocsis Tibor is.
A dél-koreai nagyvárost, Puszant nagy esélyesként tartják számon a 2030-as világkiállítás megrendezésére. A koreai nagykövetet nemcsak erről, hanem a koreai-magyar kapcsolatokról és a koreai kultúráról is kérdeztük, de szóba került többek között még a K-pop is.
Míg az osztrák külügyminisztérium szóba áll a magyar sajtóval, addig Szijjártó tárcája hallgat.
Heizer Antal karrierdiplomata veszi át a kijevi magyar nagykövetség irányítását.
A kínai külügyminiszter szerint elengedhetetlen a kínai-amerikai viszony normalizálása.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete arról beszélt az AFP-nek, örül, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy „ilyen szintű közbelépésre volt szükség az Egyesült Államok részéről, hogy reagáljanak”.
Három országban folytatódnak a nagykövetcserék: Brazíliába, Üzbegisztánba és Izraelbe is új misszióvezetőt küld Szijjártó Péter külügyminiszter. Az elmúlt két hónapban 12 magyar külképviselet élén készítettek elő személycserét.
Lu Shaye egy tévéinterjúban a szovjet utódállamok önállóságának jogosságát kérdőjelezte meg, szerinte a Krím-félszigetet Ukrajna csak „megkapta” Nyikita Hruscsov korábbi szovjet vezetőtől.
Új nagykövetet küld a külügyi tárca az ukrajnai háború és az oda telepített orosz atomfegyverek miatt stratégiai jelentőségű országba, de változás lesz több másik nagykövetség élén is, első körben Minszk mellett Kuvaitban, Pristinában és Teheránban is.
A Jobbik elnöke hosszú interjút adott a VálaszOnline-nak, amiben hitet tett az Egyesült Államok mellett, viszont azt tagadta, hogy ő maga az amerikaiak embere lenne.
Mindezt a Fidesz kommunikációs igazgatója azt követően mondta el, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a kormány oroszbarátsága miatt jelentett be szankciókat.
Érkeznek az ellenzéki reakciók a „kémbank” elleni amerikai szankciók bejelentésére.
A frontról, a harcok szünetében is órát tartott diákjainak Sándor Fegyir, aki Ukrajna új nagykövete lesz Budapesten.
David Pressman javíthatónak látja a magyar–amerikai kapcsolatokat, de ezért Washington szerint a magyar félnek kellene változtatnia a magatartásán.
David Pressman nagykövet szerint nem azért nem hívták meg a magyar kormányt a washingtoni demokráciacsúcsra, mert a volt elnök, Donald Trump barátai.
Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból az Egyesült Államok kartúmi nagykövetségének dolgozóit – derült ki Joe Biden helyi idő szerint szombaton közzétett bejelentéséből. Az amerikai elnök a feszültség csökkentését is sürgette a harcok sújtotta afrikai országban.
Képviselet egyelőre nem nyílik Jerevánban, mostantól a tbiliszi nagykövet – Orbán Viktor diplomatává avanzsált egykori angoltanára – képviseli Magyarországot a szomszédos kaukázusi országban is.
Így reagált arra, hogy a Jobbik-elnököt is meghívták az Egyesült Államok nagykövetségének széderesti vacsorájára.