Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Német újságok is beszámoltak arról, hogy Magyarországon a befektetési alapoknak mostantól több állampapírt kell vásárolniuk.
Tovább akarja ösztönözni az állampapírok vásárlását a kormány, ezért arról döntött, hogy 2025 októberétől az 5 százaléknyi éven túli állampapír tartását meghaladóan a befektetési alapoknak eszközeik további legalább 3 százalékát rövid lejáratú állampapírban kell tartaniuk, írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Handelsblatt német gazdasági újság ezt röviden így foglalta össze:
Magyarország arra kényszeríti a befektetőket, hogy az eddiginél több állampapírt vegyenek.
Mint írják, a kormány kénytelen valamiből finanszírozni választási ígéreteit, így például azt, hogy az egynél több gyereket szülő nőknek soha többé nem kell jövedelemadót fizetniük. A hatalom ehhez szokatlan eszközöket vesz igénybe – jegyzik meg, hozzátéve, hogy a piac máris reagált a szabályozásra, a tízéves államkötvény hozama azonnal 0.7%-ot esett, az árfolyam viszont ugyanennyivel nőtt.
Idáig a kormány a magánbefektetőkre épített, a jobboldali-populista Orbán a fogyasztást kívánja fokozni, hogy fellendítse a konjunktúrát, de az előrejelzések arra utalnak, hogy az ország csupán lassan fog kilábalni az elmúlt évek recessziójából – emlékeztetnek.
Egyes megfigyelők igen borúlátóak az új terv kapcsán is. Az inTouch Capital Markets egyik vezető elemzője azt mondja: egyes tőketulajdonosok rossz néven vehetik, hogy alapjaikat olyan papírok megvételére kényszerítik, amelyek nem javítják a hatékonyságot.
Nagy Márton időről időre próbálja állami eszközökkel alakítani a piac működését, Szabó Viktor, az Aberdeen Investment igazgatója azonban úgy látja azonban, hogy az efféle kísérletek csak ritkán módosítják a piaci árakat; lehet, hogy rövid távon segítenek, ám semmit nem javítanak a szerkezeti gondokon.
A Spiegel annyit fűz hozzá mindehhez, hogy „Orbán Viktor drága választási ajándékokkal szerez örömöt a szavazóinak, ám egyre nehezebb előteremtenie az ígéretek anyagi alapját”. Közben az új intézkedés hatására a forint 0,6%-ot veszített értékéből az euróval szemben. Hetek óta nem volt ennyire alacsony az árfolyam.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.