Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai

A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.

  • HVG HVG
Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai

Öt-öt év börtönbüntetést kapott a pécsi Volvo-per mindkét vádlottja – számolt be a Népszava. A vádlottaknak emellett meg kell téríteniük 606 millió kárt is. Az ítélet ellen az egyik vádlott fellebbezett, az eljárás így a pécsi táblabíróságon folytatódhat.

A per középpontjában az a 10 évvel ezelőtti buszbeszerzés áll, amelynek keretein belül a Tüke Busz egy néhány hónappal korábbi 2,8 milliárdos ajánlat helyett végül 3,5 milliárdért, ráadásul 123 helyett csak 115 buszt vásárolt a holland Bus and Coach nevű vállalattól. A hasznon a holland cég tulajdonosa, két közvetítő, valamint a Tüke vezérigazgatója osztozott.

A Kaposvári Törvényszék első fokon bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat, de másodfokon a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség új eljárás lefolytatását írta elő. A II. és IV. rendű vádlottak védői azonban a Kúriához fordultak, hogy hagyják helyben a felmentésről szóló döntést, ezt azonban a testület október 8-i zárt ülésén elutasították, az ügy kivizsgálása pedig elölről kezdődött a Szekszárdi Törvényszéken.

Az ügynek politikai szála is volt, a fideszes Bánki Erik ugyanis a buszbeszerzés idején maga is megfordult Hollandiában a Magyar Hang cikke szerint, de a képviselő azt állítja, hogy csak egy koncert miatt utazott oda

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.