A Debrecenben épülő CATL-akkugyár környezethasználati engedélyének elkészítésekor nem végezték el a jogszabályokban előírt vizsgálatokat, és
a gyár hatásterületét több szempontból hibásan határozták meg.
A különböző szakterületek közül egyedül a levegőtisztaság szempontjából állja meg a helyét az engedély, minden más szempontból hiányos vagy hibás megállapításokat tartalmaz – írja a Telex az engedélyhez készült igazságügyi szakvéleményekre hivatkozva.
Az engedélyt 2023 februárjában adták ki, helyi civilek azonban bíróságon támadták meg azt. A bíróság még tavaly márciusban elrendelte, hogy független igazságügyi szakértő állapítsa meg a gyár hatásterületét, aminek a költségét a pert indító civileknek kellett kifizetniük. Álláspontjuk szerint ugyanis a civileknek a pert elindítani sincs joguk, ha nem bizonyosodik be, hogy tényleg a gyár hatásterületén belül élnek.
A pert indító civileket képviselő Halász Árpád ügyvéd szerint ezzel két dolog is bebizonyosodott, amit ők a kezdetektől fogva állítottak. Egyrészt az, hogy a környezethasználati engedélyt nem a jogszabályoknak megfelelően állították ki, másrészt az, hogy az általa képviselt magánszemélyek nem zárhatók ki a perből arra hivatkozva, hogy nem élnek a gyár hatásterületén.
Az ügyvéd szerint két lehetőség van:
A bíróság vagy azt rendeli el, hogy több ponton is módosítani kell a CATL környezethasználati engedélyét, vagy azt, hogy teljesen újra kell indítani az engedély kiállításához szükséges eljárást.
Az ügyvéd álláspontja szerint a szakvélemény annyi hiányosságot állapított meg, hogy a bíróságnak meg kell semmisítenie a CATL működéséhez szükséges engedélyt, és újra elölről kell lefuttatnia az engedélyezési eljárást. Ha így történik, a gyár addig nem tudja megkezdeni a működését hivatalosan, amíg az új eljárás végén új engedélyt nem kap.