„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A sebesültek száma meghaladja a százat.
Legalább 15-en meghaltak, és 114-en megsebesültek a Kijev elleni egyik legnagyobb orosz támadássorozatban, amely éjjel csapott le az ukrán fővárosra – írja a Kyiv Independent.
A támadás majdnem kilenc órán át tartott, az oroszok kamikazedrónokkal, robotrepülőgépekkel és ballisztikus rakétákkal támadták Kijevet. Az ukrán légierő közölte, hogy az oroszok mintegy 472 légi fegyvert vetettek be Ukrajna ellen éjjel, ebből 280 volt iráni licenc alapján gyártott, Sahed típusú drón.
A támadás zömét Kijev kapta, de nem volt nyugodt éjszakájuk Odessza, Csernyihiv, Zsitomir, Herszon, Zaporizzsja, Kirovhrad és Mikolajiv lakóinak sem. Ezt már Volodimir Zelenszkij közölte az éjszakát összefoglaló Telegram-posztjában.
„Ez nem más, mint vegytiszta terrorizmus, és az Egyesült Államoknak, Európának, valamint az egész világnak végre olyan választ kell adnia, amit a civilizált társadalmak adnak a terroristáknak” – írta.
Az elnök azt is megerősítette, hogy Kijev nyolc kerületében történtek becsapódások, és a mentőszolgálatok munkatársai jelenleg is túlélők után kutatnak a romok között.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az oroszok támadták Kijev Szolomjanszki kerületét, ahol a legfrissebb adatok szerint 18-an sebesültek meg, és egy amerikai állampolgár az életét vesztette, bár a beszámolóból nem derült ki, hogy a 62 éves férfi halálának van-e köze az oroszok támadásához.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.