Erdogan szerint Irán jogosult megvédeni magát Izrael „állami terrorizmusával” szemben
A török elnök Benjamin Netanjahut tartja a régió biztonságát fenyegető legnagyobb veszélynek.
A török elnök Benjamin Netanjahut tartja a régió biztonságát fenyegető legnagyobb veszélynek.
A brit lap szerkesztőségi vezércikke szerint az Irán elleni hadművelet súlyos viszályba fordulhat át, tesz a jogi normákra, és lehet, hogy végleg meghiúsítja a diplomáciai erőfeszítéseket a teheráni atomprogram ügyében.
Irán stratégiai gyengeségét tartja az izraeli támadás fő mozgatórugójának Robert Chatterjee Közel-Kelet-szakértő, az arab és a muszlim térséggel foglalkozó, Berlinben megjelenő Zenith negyedéves szakfolyóirat főszerkesztő-helyettese.
Katonai diadal kapujában áll Izrael, ám az Irán ellen indított támadása csak akkor lehet tartós siker, ha a teheráni teokratikus rezsim összeomlik, vagy sikerül megsemmisíteni a perzsa állam atomkapacitását. Utóbbi csak Amerika hadba lépésével lehetséges, annak következményei azonban beláthatatlanok.
Trump a G7-csúcsról hazatérve arról beszélt, hogy célja nem az átmeneti tűzszünet, hanem „egy végleges, valódi befejezés”.
Teherán térségében is csapásokat hajtottak végre, a műveletben pedig több mint 50 gép vett részt.
Szijjártó Péter szerint az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került „biztonságos szakaszba”.
Az IDF ezen felül legfeljebb plusz egy héttel számol. Eközben a légicsapások mellett Izrael-barát hackerek Irán bankrendszerének jelentős részét is megbénították.
Donald Trump arról is írt, hogy tudják, hol van az ajatollah, de nem ölik meg. Legalábbis egyelőre.
Friedrick Merz és Donald Trump is arról beszélt, hogy Iránnak teljesen le kell mondania az atomfegyverekről.
Az izraeli mentőszolgálat szerint a támadásoknak nincsenek sérültjei.
A külügyminiszter szerint az evakuációs műveletek most bonyolultabbak, mint korábban, mert a repülőterek zárva vannak.
Három hónapig nem megy Wizz Air-gép Izraelbe és Jordániába.
Izrael szerint a csapás, amit precízen megterveztek, sikeres volt.
Christopher Clark hibának tartja, hogy Európa 1990 után nem gondolta végig, milyen legyen Oroszország jövője. Az EU még nem merített ki minden eszközt, hogy jobb belátásra térítse a grúz kormányt – értékeli a Der Spiegel. Egy brit katonai szakértő a balti államok elleni orosz hibrid fenyegetés veszélyére figyelmeztet. Az izraeli–iráni háború veszélyes kilátásai. Témák és vélemények a világsajtóból.
Az irániak most Izrael közepét támadták, Haifa volt a fő célpont. Az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac bosszúval fenyegette meg Teherán lakosságát.
Az iráni válaszcsapások 18 embert öltek meg Izrael területén.
Az IDF éjszakai csapására hajnalban válaszolt Irán, Tel-Avivban és Haifában is többen megsebesültek.
Az izraeli miniszterelnök azt állítja, hírszerzési értesülések szerint Iránnak szándéka volt nukleáris fegyvert adni a jemeni húsziknak.
Az Iránt támadó Izrael tűzoltó berendezések szállítását kérte Németországtól. A német kancellár bejelentette, hogy haladéktalanul megkezdik a kérés teljesítését.